A Lowland után az élet nem állt meg. Mármint nekem nem. A csigák esetében ez továbbra is vitatható volt.
2023-at írtunk, és bár akkor még semmi sem volt biztos, egy dolgot már tudtam: a Varázslatos Magyarország külföldi kategóriájában nagy eséllyel megszereztem a 3. helyet. Persze ezt nem adták ingyen. Hosszú, verejtékes küzdelmek, álmatlan éjszakák és annyi fröccs elfogyasztása árán, hogy a borászatok kezdtek aggódni a készleteik miatt.
De a lényeg, hogy ez már zsebben volt.
Aztán februárban jött az értesítés: helyezést értem el! Sőt, bekérték tőlem a fotó mellé az EXIF-adatokat is. Remek! Ez már csak egy dolgot jelenthetett: biztos, hogy nyertem valamit!
Az ember ilyenkor már kezdi magát elképzelni a nagyok között, szerényen bólintva egy pohár pezsgő mellett, miközben a sajtó sorban áll az interjúért. (Vagy legalább egy rokon megkérdezi, hogy „Na, ebből most akkor lehet venni egy új objektívet, ugye?”)
De aztán jött a meglepetés. Még egy értesítés.
Újra olvastam, mert elsőre azt hittem, csak a fröccsök utóhatása. A Madarak kategóriában is sikerült egy dobogós helyet elcsípnem!
Madarat lehetett volna velem fogatni! De aztán rájöttem, hogy az már tényleg túlzás lenne, így maradtam annál, hogy örömömben egy darabig képtelen voltam felfogni a dolgot.
Akkor úgy éreztem, hogy bekerültem a nagyok közé. Egy pillanatra. Aztán az érzés el is múlt, mert valahogy senki sem hívott fel azzal, hogy mostantól én dönthetek a természetfotózás világpolitikájáról.
Viszont egy dolgot biztosan tudtam: a következő fröccs nem magától fog elfogyni. 😄
A mellékelt két kép is bekerült a kiállításra – így legalább nem csak én nézegetem őket otthon.
