„Houston, végre eljutottunk a csillagok közé… vagy legalábbis egy megfelelő fotóhelyszínre, ami majdnem ugyanannyi keresgélést igényelt.
Kezdjük az elején: ha valaki azt gondolja, hogy az ugróvillásokat egyszerű lencsevégre kapni, az sosem próbált még egy 1 mm-es akrobata után loholni egy makroobjektívvel. Az első pár nap csak a helyszínfelderítéssel telt – guggolás, fűben mászás, tesztfotók százai, célpont nélkül. Klasszikus makróvadászat.
Aztán egyszer csak összeállt a kép: a háttér, a fények, a csillogó vízcseppek az üveglapon – minden stimmelt. Már csak egy ugróvillás hiányzott. De ők úgy működnek, hogy amikor éppen nem kellene ott lenniük, hemzsegnek, amikor pedig tökéletes a kompozíció, hirtelen eltűnnek, mintha csak egy rejtett dimenzióba léptek volna át.
Végül, több napnyi keresés, órákig tartó türelemjáték és úgy 4-500 exponált kép után sikerült megörökíteni ezt a pillanatot. Az élesség? Hát… lehetett volna jobb is, de a világűrben nincs autofókusz, szóval ez is megteszi.
Ha nem is lett tökéletes, azért elmondhatom: az univerzum peremén jártunk, és egy apró utazóval együtt figyeltük a csillagokat.”
📸 Te milyen címet adnál ennek az űreposznak? Kommentben várom az ötleteket!
